Pásztorkutya, házőrző.

Származása, kialakulása. A komondor szó, mint magyar kutyafajtát jelölő leírt nyelv­emlék, először 1544-ből maradt reánk. A nyáj mellett őrző-védő szolgálatot teljesítő, nagytestű, gubancos szőrű pásztorebünket az idők folyamán hívták gubancos magyar juhászkutyának, selyemszőrű farkasebnek, pusztai komondornak, lomposszőrű komon­dornak, bagolyszemű komondornak, s legtöbbször csak komondornak. Bár e szó ere­detét többféleképpen magyarázzák, de minden kynológus egyetért abban, hogy a ko­mondor a népvándorláskor elődeinkkel együtt került a Kárpát-medencébe. A magyar gulya, a ménes őrzésében oroszlánrész a komondornak jutott, mert megjelenése félel­met keltő, bátorsága példaszerű, küzdőképessége rendíthetetlen. E tulajdonságokban felveszi a versenyt bármelyik kintúrfajtával.
A komondortenyésztők a leghamarabb szervezkedtek, s már 1924 óta működött a Ko­mondor Egylet. Az is kétségtelen tény, hogy a komondort, mint kutyafajtát a mi gene­rációnk készen kapta, jogos a feltevés, hogy előttünk is jó pár nemzedéknek csak fenn kellett tartani ezt a kitenyésztett, kész fajtát. Az elmúlt idők változtatás nélküli teny­észiránya azt eredményezte, hogy az ősi származás és a rögszilárdság folytán a ko­mondor biztosan örökítő fajta. Tenyésztői pedig megbecsülést, szeretetet és hozzáértést mutatnak a fajta iránt.

Rokonai. A komondor jellemzőjéül a 65 -70 cm marmagasságot, a nemezes, gubancos szőrzetet, a rövidebb és dúsan szőrözött fejet s a nyáj melletti őrző szolgálatot tekinthetjük. A mi komondorainkra a fehér szőrzet is jellemző, mert az utóbbi 200 évben csak fe­hér, legfeljebb ordas színű komondorról tudunk, de a rokonságban már más színű fajták is vannak.
A komondorral azonos jelleget mutattak: az ázsiai pusztákon a kirgiz pásztorkutya, a Góbi-sivatag pásztorkutyái és az afganisztáni pásztorkutya; Európában az ó-angol (bobtail) és az ó-német pásztorkutyák, a bergamasque, a francia pásztorkutyák, az iz­landi, norvégiai pásztorkutya, a lengyel és orosz (aftscharka) pásztorkutya. Az említettek nagy része nem élte túl a használatváltozást. Némelyik (bobtail) kultúrfajtává alakult. A rokonfajták között ősi jellegében legtetszetősebb, legnagyobb a komondor, amely napjai­nkban már nem primitív fajta, hanem kitenyésztettsége révén kintúrfajta lett, amelyne­k exportált egyedei Svájcba, Hollandiába, Kanadába, az USA-ba is elkerültek.

Szabványosítás. Semmi kétség nem férhet ahhoz, hogy pásztoraink fajtatisztán tartották fenn a komondort. Szakszerű tenyésztését mégis attól az időponttól számíthatjuk, ami­kor fajtajelleg-leírást, minden tévedést kizáró ismertetést adtak róla. Ez pedig 1841-ben történt. Azóta több, módosított mintaleírás jelent meg a komondorról.

A komondor leírása.
Összbenyomás. A komondor bírálata alkalmával mindig emlékez­zünk arra a tulajdonságára, hogy eredeti környezetéből, helyéből kiragadva, legtöbb­ször visszahúzódó lesz. A megszokott környezetben, munkaterületén adja igazi valóját.
A komondor nagy kutya. Külső formájának meghatározott jelleget a nemezesedésre hajla­mos, gubancos szőrzet ad, amely az egész testét befedi. A szemlélő nem láthatja a kutya szemét, nem érzékelheti kedélyállapot-változását, hisz feje, füle, nyaka, farka mind hosszú szőrrel benőtt, s mindez tiszteletet és félelmet kelt az idegenben. Méltóságteljes külső hatását fokozza még a lehető legkomolyabb viselkedése. Nem ugrándozik, nem kedveskedik. Bizalmatlan. Nappal alig hallatja hangját, csak éjjel, ha ok van rá, hall­hatjuk öblös, mély ugatását. Szinte hang nélkül, mindig nyíltan támad. Rendszerint ráugrik, ledönti ellenfelét. Az ártalmatlanná tett támadót őrzi, de tovább nem bántja. Törzse a négyzettől igen kis eltérést mutató, fekvő téglalap. A lecsüngő farok ugyan hosszabbnak tünteti fel a törzset. A fej a törzs síkja fölé emelkedő szőrgomoly, amelyből csak az orrtükör és a nyelv tűnik elő.
Az összbenyomás kialakításában nagyfokban érezteti hatását a szőrzet minősége. Csak bizonyos korban, és akkor sem tartósan mutat a komondor olyan szőrformát, amelyet a laikus szemlélő ideálisnak vél. A kézikönyvek, a fényképek rendszerint ilyen előnyös helyzetben rögzítik a komondort, pedig élete folyamán tartósan nem ezt a for­mát láthatjuk, s tulajdonságainak megnyilvánulása sem a bizonyos kori ideális szőrzettel függ össze. A jó szőrzet fontos kívánalom - bár ideális megnyilvánulása csak tűnő kép -, de a hasznos belső tulajdonságokra is nagy súlyt kell helyezni.

A testtájak ismertetése. A komondor megítélésekor, bírálata alkalmával a szőrzettel mindig külön foglalkozzunk, mint egyik igen fontos értékmérő tulajdonsággal. Az egyes testtájak bírálata alkalmával tekintsünk el a szőrzettől. Ez nehéz feladat. A lenyírt kutya bírálata lenne a legegyszerűbb, a leöntött állat is hűebben mutatja a testtájak alakulását. Ha nincs egyéb segítségünk, úgy tapintással győződjünk meg az egyes testrészek alaku­lásáról - ez persze nem mindig veszélytelen.
A fej. A komondor feje a testtel arányos, széles és finomabb fejforma. Még a dús szőrzet sem teszi aránytalanul naggyá a fejet. A fej hossza a marmagasság 40-41%-a. A pro­filvonalnak valamivel nagyobb része jut az agykoponyára, minta kuvasznál; az arcorri rész tehát viszonylag rövidebb. Mind a járomívek, mind a külső hallójáratok között szélesebb fejű, mint a kuvasz.
Az agykoponyai rész határozottan dómború. A stop-vonal szembetűnően erősebb, minta kuvaszé, de nem annyira kifejezett, mint a bernáthegyi kutyáé. Az orrhát egye­nes, amely széles orrtükörben egyenesen végződik. Az orrtükör oldalról derékszögben metszett és tág orrnyílásokat mutat.
A fejre oldalról a széles tarkó, a magas fejtető, az erősen kidomborodó szemboltívek nyomják rá a bélyegüket, valamint az agykoponya és az arckoponya harmonikus ará­nya, s a kifejezett, de nem túlfellegzett stop. Elölről vizsgálva szeme inkább kifelé lejtős­nek tűnő, de mégis egyenes vágású. A nagy mélységi méretekkel rendelkező fej, a széles homlok és széles orrhát az, ami tetszetősséget és kvadratikus vonásokat ad a komondor fejének. Szeme sötétbarna. Hibának számít, ha a szem körül és esetleg az orrháton is rövid a szőrzet, s a szem jól előtűnik.
A pofák igen szélesek és közepesen hosszúak, gazdagon izmoltak. Fogazata erőteljes; szabályos, ollós záródású. A szemhéjszél jól zárt, nem lógós. Az ajkak ugyancsak fesze­sen a fogínyre húzódók, a szájzug felé cafrangosak, de nem lógósak.
A fülek a domború fejtetőn középmagasan tűzöttek, és határozottan lógós irányt vesznek lekerekített, hosszan lenyúló V formát, néha inkább U alakot mutatnak. A fül sem figyelő, sem támadó helyzetben nem mozdul. A lógós fül a fejhez lazán simul. A fülkurtítás, formázás nem megengedett.
A nyak illesztése természetes figyelő helyzetben a vízszintessel 35° körüli szöget alkot Közömbös viselkedés esetében ellenben szinte vízszintesen tartja a nyakát, amely közép hosszú, inkább rövid, izmos. Sem lebernyeg, sem szőrnyakörv nincs rajta.
A törzs felső vonalának kezdetén kifejezett, elég hosszú mart találunk. Ezért háta rövid.
Laza szervezetű egyedeken előfordul a süppedt mar, s ennek következménye az előre
mélyedt és hosszú hát. Az ágyéktájék középhosszú. Mind a mar, mind a hát és az ágyék
gazdagon izmolt, széles. E tájék keskenységét a szőrzetnek a hátközépen történő szétválása is
elárulhatja. A far széles, gazdagon izmolt. Középhosszú, s enyhén csapott.
A mellkas hosszú, közepesen dongázott és közepesen mély. A szügy széles, gazdagot izmolt.
A has nem ereszkedik a mellkas határvonala alá.
A farok alacsonyan és kinn-tűzött, határozottan lefelé irányul. Lógó tartású, csak a vége mutat némi vízszinteshez hajló emelkedést. Izgalmi állapotban legfeljebb a felső vonalának magasságáig emeli farkát.
A nemiszervek épek és egészségesek legyenek. A nemiszervek rendellenességére nagyon kell ügyelni, mert a fajta tartózkodó, válogató természetű. A szaporaság-növelés érdekében a jól termékenyülő és termékenyítő, szapora vonalakat, családokat a tenyésztés során előnyben kell részesíteni.
Az elülső végtag oszlopszerű. A lapocka kissé meredek. A vállbúbok a szügy síkjába esnek. Fiatalkori rossz tartás következtében előfordul a süppedt mar, a laza váll, a törzstől elálló könyök. Fejlett mellkasú egyedek könyökbúbja a mellkas alsó vonala fölé kerül. Ha fűzött a mellkas, a szabaddá vált könyökbúb kivehető. A két párhuzamos és függélyes elülső végtag közepes távolságra helyezkedik egymástól. Előfordul széles lábáll is, amelyet ha a végtag egyébként szilárdan fűződik a törzshöz, nem kifogásolhatunk.
A hátulsó végtag állása legritkább esetben bírálható el zavaró körülményektől mentesen. E testtájékon mindig oly nagy a szőrzet, hogy teljes biztonsággal nem ítélhetők meg az egyes részek. A hátulsó végtag egészétől megköveteljük, hogy eléggé meredek szögellés­sel támassza alá a törzset; de a sarokdudor és a térd közti távolság mégse legyen kes­keny, mert az ilyen egyed lépése nem eléggé térölelő, és ha túl meredekek a végtag csontjai, akkor a far, illetve a hátulsó végtag szőrzete keskenyen csüng alá. Az ilyen for­ma pedig nagymértékben rontja a komondor homogenitását. Mivel a hátulsó szár min­dig rövidebb, mint az elülső, ezért a konc és a comb hosszú és gazdagon izmolt legyen. Ilyen alakulat esetében mutat széles formát a megfelelően alakult far szőrzete.
A mancsok közül az elülsők gömbölydedek, kerekek. A hátulsók terjedelmesebbek, hosszabbak lehetnek. Sem a puha csüd, sem a meredek csüd nemkívánatos, már csak azért sem, mert a mancsok kis terjedelmű, meredek, vagy hosszú, laza alakulását ered­ményezi. A körmök erősek, de ne nagyon hosszúak legyenek. A fattyúkörmök nemkí­vánatosak, eltávolítandók.
Bőr. A komondor bőre festékanyagot (sötét pigmentet) tartalmaz, tehát palaszürke színű. A palaszürke bőrszín mellett a szőrszín pedig fehér. A komondor tehát nem albínó ku­tya. Ha albinizmus üti fel a fejét, ez súlyos hiba, mert az életerő csökkenésére utal; az ilyen egyedet selejtezni kell.
A szabad bőrfelület, mint a szemhéj-szél, az orrtükör, az ajkak, a talppárna, a körmök feketék vagy sötét palaszürkék legyenek. Előfordul a csontszín-szürke köröm is, amely nem hiba. Jó, ha a fogíny és a szájpadlás is sötéten pigmentált. A szőr között a bőr is pa­laszürke árnyalatú. A pigmenthiányt a tenyésztés szemszögéből elítéljük. A foltosan pigmentált egyed sem lehet jó tenyészállat. Teljes pigmenthiány, a hússzínű bőrszín pedig selejtezési ok.
Leginkább elnézik a fogíny és a szájpadlás foltos pigmentjét. Legkevésbé bocsátják meg az orrtükör és a szemhéj-szél csökkent színeződését, valamint a világos szemeket. A komondorok között csökkent pigmentű egyedek úgy látszik már régebben is fellelhetők voltak, erre utal az a századforduló után írott ismertetés, amely „rózsaszínű szemhéjú" komondort is ismer. Ma a tenyészkívánalom a mélyen sötét pigment.
Szőrzet. A komondor egész testét, a szőrrel nem fedett szabad testfelületek kivéte­lével hosszú, gubancos, nemezesedésre hajlamos szőr borítja. A pusztai szőrzet alap­ kívánalma a gubancoso­dási, nemezesedési haj­lam. Ez a szőrzet- ugyan­úgy, mint a pulié - fel­szőrökből és finomabb pehelyszálakból áll. A fel­szőrök és a pehelyszálak aránya meghatározza, hogy az egyed hosszú szőrzete milyen gyorsan és milyen arányban neme­zesedik. A kevesebb pehelyszál lazább tincsű szőrzetet ad. A sok pe­helyszál gyorsan nemeze­sedik és hatalmas nemezt, páncélszerű szőrsubát ala­kít ki. A komondor szőre is lehet zsinóros és neme­zes, ugyanúgy, mint a pu­lié. Mind a szélső esetek­nek, mind az átmeneti for­máknak számtalan válto­zata lehetséges. A szélső­ségesen zsinóros szőrzet­ iránt a kynológusok e fajta esetében még inkább elő­ítélettel voltak.
Félreértés ne essék, itt nem arról a zsinóros szőrzetről van szó, amelyiket nap mint nap ápolással alakítanak ki, hanem a genotípusosan zsinóros formát mutató, és nagy ne­mezzé soha össze nem álló szőrköntösről. A puli esetében idegen fajta-keveredéssel ma­gyarázták ezt a szőrt. Ilyen keresztezés a komondorral nem történhetett, mégis van zsi­nóros jellegű komondor- a komondor zsinórjai természetesen vastagabbak, mint a pulié. A szőrforma mindkét szélsőséges változatát és az átmenetek széles skáláját eredeti­nek és természetesnek kell vennünk, a mindenkori divat és a kitűzött tenyésztél dönti el, hogy milyen irányban alakítsuk, formázzuk a szőrzetet.
A szopós komondorkölyök szőre pelyhes, finom szálú, fényes, de elég merev, csigás vagy simább lefutású. Választás körül ezt a szőrt bundaszerű, de nem nemezeredő kölyökszőr váltja. A 6-9 hónap körüli komondor mackószerű bundát visel: A kölyökszőr a ko­mondoron hosszabb, mint a pulin, és tetszetősebb megjelenési formát nyújt. A komon­dorkölykök ebben a korban mutatják legegységesebb szőrköntösüket. Ezután egyre több pehelyszál szövi át a szőrköntöst. A levedlett pehelyszálak pedig még inkább összeszövik, nemezesítik a szőrzetet.
A kifejlett és nem vedlett komondor egyetlen testtáját sem fedheti rövid, simuló, merev szőr. A fejtető és a homlok zsinórosan apró-tincses szőrzete ernyősen borul a szem elé, az arcorri részre. Az egész testet borító zsinóros vagy nemezes hosszú szőr megtalálható a füleken, a nyakon, a törzsön, a végtagokon, a farkon egyaránt. Köztük különbség csak a hosszúságukban van.
Kölykezés, illetve szoptatás után a szukák a fej, a nyak, a mellkas, s az elülső lábak hosszú szőrét, koloncait ledobják, levedlik („levetkőznek"). Előfordul, hogy takarmá­nyozási hiba folytán vagy pusztán a vedlési időszaknak megfelelően a kanok is levet­kőznek. A levetkőzés nem hiba, legfeljebb pillanatnyilag szépséghiba. Emiatt az egyed értékét, főleg tenyészértékét hátrányosan elbírálni nem szabad. Azt azonban tudni kell, hogy a levedlett szőr esetében is milyen a természetes szőrformája, s az jó alakulású-e, vagy hibának számít.
A komondor szőrápolása teljesen megegyezik a puli szőrápolásával, s ezért azt a puliról írt részben tárgyaltuk.
Szín. A komondor szőrszíne a fehér. Ma már ez természetes kívánalom. A fajta annyira kitenyésztett, hogy a szőrszín terén durva hibával nem találkozunk.
Mozgás. Mozgása könnyed, kényelmes. Az aránylag nagy test és a hatalmas szőrköntös mozgatásában kimért. Nappal inkább szereti a hűvös helyet, elfekszik, de szemmel tartja, őrzi a területét. Éjjel rendületlenül mozog, lépése térölelő.

Értékmérő tulajdonságok.
Fajtajelleg: Pásztorkutya-fajtáink között ez a legkitenyésztet­tebb. Bár származásilag ősi fajta, mégis a benne rejlő tenyészmunka, az értékmérő tu­lajdonságok, s a megjelenési forma összessége alapján azt állíthatjuk, hogy következe­tesen kitenyésztett kultúrfajtánk. Jellemző tulajdonságai a fajta minden egyedén fel­lelhetők, s fajtajellegét nagy biztonsággal örökíti utódaira.
Jellegében minden más fajtától jól elhatárolható. A tetszetős, a maga valóságában szinte egyedülálló külső formája fajtajellegének egyik alapvonása, de semmiképpen sem szabad elhanyagolni belső értékeit, mint a megvesztegethetetlen őrzőkészségét, bátorsál erőt sugárzó szervezetét, igénytelenségét. Ezek a használati tulajdonságok oly érté képviselnek, amelyek a sportcélokon túl is biztos jövőt jelentenek a komondornak.

Másodlagos nemi jelleg. A hatalmas szőrzet teljesen eltakarja a komondor testének plasztikáját. Ez a magyarázata, hogy első rátekintésre nem mindig lehet megállapítani a másodlagos nemi jelleget. A másodlagos nemi jelleg hiánya pedig hatással lehet az elsődleges nemi jellegre. E téren a tenyésztésben óvatosnak kell lenni, mert a komondor itt bizonyos javításra szorul.
Csak erős csontozatú, nagyobb, gazdagabban izmolt kant állítsunk tenyésztésbe. Bátorságban, keménységben pedig még inkább múlja felül a kan a szukát. A szuka nőiesebb lehet. Tehát alacsonyabb, vékonyabb csontozatú, finomabb, mint a kan. A szuka másodlagos nemi jellegének a kívánalmai persze nem azt jelentik, hogy el akarjuk finomítani azokat. Inkább csak a kanok erőteljes szervezetétől a fellelhető különbségeket szeretnénk megszemélyesíteni a szuka finomabb formáival. A másodlagos nemi jelleg különbséget tehát sohasem a szukák finomításával, hanem a kanok impozáns kifejlesztésével érjük el.

Arányosság. Szinte csodálnivaló az a harmónia, amelyet az egységes szőrköntösű komondor mutat. Az egyes testtájak közötti arány, az egész test összhangja, homogenitása a nagy bunda ellenére is nemességet és tetszetősséget biztosít a fajtának. Az arányosság megítélésekor azonban éppen a nagy bunda miatt két esetre fokozott figyelmet fordítsunk. 1. A levetkőzött komondor nem aránytalan. Ha ilyen kutyát szemlélünk, bírálunk, tudnunk kell függetleníteni magunkat a szőrzet pillanatnyi állapotától. S ez igen nehéz kívánalom, de enélkül nehéz jó munkát végezni. 2. A nagy bunda azonban nem lehet a takarója, elfedője a szervezeti aránytalanságoknak. A súlyos hibákat, rendellenességeket még a tetszetősen jó szőrköntös ellenére is fedjük fel, s mindig a tenyésztés érdekeinek szem előtt tartásával ítéljük meg azokat. A komondor arányos formáját mindenképp őrizzük meg.

Fejlettség, izmoltság. A tenyésztő azt szereti, ha komondorai minél nagyobbak. A nagy test elérésének főleg kölyökkorban ára van, de itt most nem az eszköz, hanem az elért cél érdekel bennünket. Gyökeresen ellentétes a két lomposszőrű pásztorkutyánkkal kap­csolatos nagyságbeli kívánalom. A komondort mindenképpen növeszteni akarjuk, a puli nagyságának meg szabvánnyal igyekeztünk határt szabni. A nagyságbeli tenyészcél mindkét esetben megokolt és helyes. A komondor, mint ideális őrző eb, nagy testű kell, hogy legyen. A puliból ellenben nem akarunk őrző-védő ebet fejleszteni.
A komondor testrészeit tömeges izomzat fedi. A nagyobb testsúlyt ne a többlet-kondíció, hanem tömeges izmok és erős csontozat alkossa. Az izomzat és a megfelelő csontozat kifejlesztésére kölyökkorban gondoljunk. A végtagok szikársága a gazdag izmoltság mellett is alapkívánalom.

Vérmérséklet. Aki csak tétlen nyugalomban elfekve látja a komondort, az fel sem tételezi azt
a mozgékonyságot, élénkséget, amelyet támadásban mutat. Vérmérsékletét egy mondattal vagy egy szóval jellemezni nem lehet. Ezért viselkedését a legjobb leírni. Nyugodt körülmények között flegmatikusnak látszik, ámde észrevétlenül is élénken figyel, ha úgy látja, hogy cselekednie kell, egy pillanat alatt szemtől szembe támadó fenevaddá lesz. A bulldog nyugalmával pihen, s az óriás schnauzer élénkségével támad. Nevelni lehet, de büntetni, főleg ok nélkül nem szabad. Elrontott komondorok a rossz emlékek hatása alatt fékezhetetlenek. A lecövekelt, láncon való tartás is elősegíti az eldurvulást. A nem fiatal korától fogva eldurvult kutya az élet folyamán felvett rossz tulajdonságát nem örökíti.

Szervezeti szilárdság. Amelyik fajta úgy tűri a nélkülözéseket, a klimatikus változásokat, mint a komondor, az csak szilárd szervezetű lehet. Esetében a nagy test, a nyugodt, alkalomadtán élénk vérmérséklet szilárd szervezettel párosult. Ha luxus-célból tartanak
valahol komondort, azt se részesítsék elpuhító tartásban. Nálunk nincs az a zord időjárás amelyet könnyedén el ne viselne. Egészséges fajta.

Kondíció. A kölyökkori jó kondíció elsőrendű követelmény. Kifejtett korban, főleg lekötve, kisigényű. Nehéz is túl jó kondícióba hozni. Inkább csak az öreg egyedek nehe­zednek el, amelyek rendszerint el is vadulnak.

Gyakrabban előforduló küllemi hibák. A fajta egyöntetűsége, homogenitása kizárja a durvább hibákat. Feltűnhetnek viszont olyan küllemi alakulások, amelyek valaha tenyész­célként szerepeltek, vagy legalábbis elnézték azokat. Ha az ilyenek mai tenyészcélkitűzéseinkkel össze nem egyeztethetők, az egyedet az egyöntetű állományból ki kell szűrni. Ezeket az alakulásokat, hibákat megokolt részletesebben tárgyalni.
A kis termet etetési kérdés, de lehet öröklött is. A kívánt testnagyságot, ha az gentípuso­san biztosított, igyekezzünk a kölykök jó takarmányozásával elérni, s ha az egyed a standard magasságot nem éri el, másik családdal, vonallal dolgozzunk.
A levetkőzött szőrzet, vagy a hibát elfedő szőrzet következtében fennmaradhattak hete­rogén formát mutató családok. Ezek kiszelektálása igen fontos; megfelelő időben végzett bírálattal derítsük fel a hibát.
A laza váll, a hajlott hát, az izomszegény ágyék nehezen felismerhető, de feltétlenül meg­szüntetendő hiba. E hibák gyakorta fiatalkori rossz felnevelés, tétlenségre kárhoztatottság következményei. Kialakulásuknak megfelelő tartással elejét vehetjük. A többször kölykezett szukák puha háta megbocsátható. Az izomszegény vállbúbok, a törzstől ­elálló könyökök a szervezet lazaságára utalnak. Az ilyen egyedeknek laza a man­csuk is.
A határorozottan sötét pigment fontos kívánalom. Néha azonban családi jellegképpen előfordul a csökkent mértékű pigmentáltság. A hiányos pigment először hússzínű száj­padlás és fogíny formájában jelentkezik, majd kivilágosodik a szem és a szemhéj-szél is, hússzínű az orrtükör, és az ajkak foltosak. Követeljük meg a jó pigmentáltságot, s a kisebb hi­bával szemben se legyünk elnézőek. Rendellenes fogazatképpen a nem ollós fog­záródás fordul elő, valamint a ponty- és a csukafogazat és a metszőfogak ferde iránya. A kunkorodó farok vagy a felső vonal fölé emelt farok nemkívánatos forma. Rontja komondorról alkotott homogén képet.
Az elrontott, fékezhetetlen természet nem az idegrendszer rovására írandó. Az igazság­talan büntetés, a tehetetlenségre kárhoztatás melletti ingerlés elvadulást vált ki. Jó tar­tással és következetes bánásmóddal legjobb ennek elejét venni.

Súlyos hibák, kizáró okok. A fajtajelleg hiánya kizárja az egyedet a törzskönyvezésből. Szigorúan kell elbírálni azokat a hibákat is, amelyek nagymértékben csökkentik a fajta értékét.
Kizáró ok a rövid szőrzet, tekintet nélkül arra, hogy az a fejen, orron vagy a végtagokon fordul-e elő. A durva, szálkás, egyenes lefutású, vagy enyhén hullámos, de nemezesedésre nem hajlamos szőrzet ugyancsak súlyos hiba. A súlyos pigmenthiba a hússzínű orrtü­körben, kék vagy. kékesfehér szivárványhártyában, a hússzínű bőrben jelentkezik. Az ilyen egyedet ne állítsuk tenyésztésbe, mert csak több generáción át végzett követ­kezetes javító munkával lehetne utána megfelelő utódot nevelni.
A felálló, könnyű fül idegen fajtabeütésre vall.
Régen szokás volt a farok kurtítása. Szerencsére ma már csak elvétve alkalmazzák. Mivel ez a szokás a rövidfarkúság - amely öröklődő súlyos hiba - elpalástolására alkalmas, ezért kizáró oknak ismerjük. A tarka szín, a színes szőrzet kizáró ok.
Súlyos hiba, ha a mancsok igen puhák és lazák. A nagyfokú kard-, tehén- vagy gacsos állás ugyancsak súlyosan elítélendő.
A fajtastandardban megadott alsó határnál alacsonyabb marmagasság már puliszerű komondort jelent. Az ilyen egyedek tenyésztésben tartása nem lehet cél. A laza szer­vezetű, minden helyzetben flegmatikus komondort ne tenyésszük tovább; szerencsére ilyet alig találhatunk.

A komondor tenyésztése.
Fejlődése, tenyészérettsége. Középgyorson fejlődő fajta. Ez a jelző azonban nem jellemzi pontosan azt a lehetőséget, amelyet e fajtával el lehet érni. A jóltáplált kölykök 9-12 hónapos koruk között csaknem teljes fejlettségüket elérik.
Az első ivarzáskor ne vegyük tenyésztésbe a szukakölyköket. De a második ivarzást használjuk ki. A második ivarzás idejére tehát olyan fejlettséget érjenek el a kölykök, hogy szervezetük károsodása nélkül tenyésztésbe állíthatók legyenek. A kant 1 1/2-2 éves korában használhatjuk tenyésztésre.
A kölykezés gyakoriságát a komondor rendszerint vele született tulajdonságképpen korlátozza. Az évenkénti kétszeri kölykezést nagyon nehéz megvalósítani. Az a gyakori
eset, hogy tél végi, tavaszi ellésre áll be a szuka, és ezt tartja éveken át. A szelekció során a szaporább családokat részesítsük előnyben.

Párosítás, az újszülött kölykök megítélése. Az előbbiekben már szóba került, hogy ko­mondortenyészetünk nem nagy egyedszámú, de igen magas szintű tenyészmunkát mu­tat. A tenyészegyedeket összességükben jellemzi a homogén komondor jelleg. A komon­dor örökítése a fajtabélyegekben teljes biztonságú.
A tenyészmunka során szakavatott és lelkes tenyésztők kezén családok, sőt vonalak alakultak ki, amelyek a fajtán belül egyes tulajdonságokban még külön is kitűnnek. A komondortenyésztők tenyésztési gyakorlatában a vonaltenyésztés élő valóság. A rög­zített kiváló tulajdonságokat a vonal keretén belül igyekeznek általános bélyegekké tenni. Beltenyésztést, lazább rokontenyésztést alkalmaznak, s az idegen jelleget távol tartják a vonalaktól. A tenyészmunka során a külső jelleg mellett lényeges, hogy a belső tulaj­donságokra és az ellenállóképességre, szervezeti szilárdságra is nagy gondot fordítsunk. A kölyökkori szelekciót - tekintve a rokontenyésztést, a beltenyésztést - a jövőben még szigorúbban kell végezni, így a családokat, vonalakat eredményesen fent lehet tartani, s. értéküket még tovább fokozhatjuk. A szopós és a választott kölykök elbírálásában azok a mérvadók, amelyeket a puli és a kuvasz tenyésztésével kapcsolatban leírtunk, azzal a különbséggel, hogy itt a komondor fajtajellegét kell szem előtt tartani.

Tartás, elhelyezés. A komondor szokása, hogy nappal vackába, óljába húzódva figyel, és este járja őrzendő területét. Ólját árnyékos, de nem szeles helyen úgy helyezzük el, hogy az őrzendő terüle­tet belőle szemmel tarthassa. Biztosak lehetünk benne, hogy a téli zord idő kivételé nem óljában vackol, hanem mellette, az árnyékban. Hatalmas szőrzete védi az időjárás viszontagságaitól. Óljában almozást télen sem igényel. A komondor állandó láncra kötése sem ajánlatos. A nappali lekötés s éjszakai szabadon bocsátás vagy a futóláncos tartás a még bevált elhelyezési mód.
A komondor a takarmányozásra valamivel igényesebb, mint a kuvasz, de a hasonló testnagyságú kutyákhoz képest igénytelenebb. A kölyökkori jó takarmányozástól eltekintve - amelynek célja a nagy testméret elérése - olcsóbb tömegtakarmányokkal jól tartható (kukoricadara, árpadara, korpa, ételmaradék, hús hulladék stb.).

A komondor használata. Nálunk már nincs lehetőség arra, hogy a komondort, mint pásztorkutyát, őrző-védő szolgálatra használjuk. Mezőgazdasági kultúránk ezt túl­haladta.
Ma a legtöbb komondort házőrzésre használják. Munkáját kifogás nélkül látja el. Ennek a fajtának azonban olyan tulajdonságai vannak, amelyeket igen jól lehetne hasz­nosítani, s amelyeket napjainkban nem használunk ki eléggé. A nagy épületek, gyáregységek különlegesen védendő helyeinek őrzésére a komondor kiváló fajta. A ke­zelő személyzethez szoktatva, a szóban forgó területet mozgó lény meg nem közelítheti. Katonai objektumok őrzésében ugyanígy megállná a helyét. Megvesztegethetetlen, nem barátkozó. Személyvédelemre, főleg helyhez kötött védelem esetében igen jó szolgálatot tenne. Külföldön gyermekvédelemre is használták igen jó eredménnyel.