Munkakutya.

Származásáról sok vita van ma is. Külső megjelenése, különösen a feje és a színe, sok­ban emlékeztet a farkasra. Talán ebből indult el az a téves elképzelés, hogy őse vagy ősei között farkas volt. Ennek igazolásául hozzák fel az amerikai indiánokat, akik időnként a coyette-farkassal keresztezték kutyáikat, hogy ezáltal erősebbé, szívósabbá és vadabbá tegyék. Valóban eredményesen párosíthatók egymással a farkas és a kutya, de nemcsak a német juhász, hanem a többi fajta is. Ebben a tekintetben nincs előnyben ez a fajta. Egyébként a farkas és a kutya jól elkülöníthető egymástól, nemcsak külsejé­ben és anatómiailag, hanem természetében is. Kétségtelenül egymáshoz közel álló faj, ami meg is magyarázza hasonlóságukat.

A német juhászkutya mai formáját a múlt században kezdte megközelíteni, mivel ekkor indult meg a tervszerű kiválasztás, és céltudatos tenyésztés. A XVII. században már ismerték, de ekkor még durva külsejű, lógó fülű, nem tetszetős küllemű állat volt. Kiváló képességeit felismerve, igyekeztek a külsőt megjavítani, és tetszetősebbé tenni. Ez olyan mértékben sikerült, hogy manapság az egész világon megbecsült és nagy nép­szerűségnek örvendő fajta lett. Tetszetős, harmonikus, erőt kifejező megjelenése mellett nem mindennapi képességeivel tűnik ki. Sokoldalú használhatósága segítette elő elterje­dését. A régebben kimondottan nyájőrző szerepét ma már másféle feladatok váltották fel. Szolgálati foglalkozásban az összes kutyafajta között a legsokoldalúbb. Kiváló szaglása alkalmassá tette a rendőri nyomozásra, rámenős, bátor magatartása révén kiváló őrző és védő, értelmessége képessé teszi a vakvezetésre, a hadi szolgálatra. Kedves a hűséges természete, szépsége miatt sokan kedvtelésből is tartják.

Hazánkban a kutyakiállítások legnagyobb számú résztvevője, csak sajnos nálunk a legt­öbb nem az ideális standard szerinti külsővel mutatkozik. Különleges dolog, de a hazai klíma, táplálkozás majd minden állatfajtát megnöveszt. Az arab telivér, a borz­deres szarvasmarha és sok egyéb állat, közöttük a német juhászkutya is megnövekedik, egyre magasabbá válik és a tenyésztők, főleg az amatőrök, mintha ezt célul is tűznék. A termet növekedése pedig éppen nem jár együtt a minőség javulásával. A hosszú­lábú kutya fáradékonyabb, kevésbé fürge, kevésbé masszív és egyáltalán nem célszerű. Ritkán lehet látni egy-egy jó példányt. Nem volna szabad versenyre kelni abban, hogy ki tud nagyobb kutyát produkálni, mert egyre távolodik a kívánatos mérettől és különö­sen a szabályos arányoktól. A fajtára vonatkozó előírásokat hazájában, Németország­ban állapítják meg, ott pedig egészen más küllemű kutyák kerülnek a kiállítások díja­zottjai közé, annyira mások, hogy szinte más fajtának tűnnek, mint a nálunk láthatók. Ha jó német juhászt akarunk, akkor figyelembe kell venni a nemesítők szabta kívána­tos méreteket, a standardot, máskülönben egy új kutyafajta fog kialakulni hazánkban, egy hosszúlábú, vékonycsontú, laposmellű állat, mely csak felálló fülével, ideálisan görbülő farkával és szabvány előírta színével fog az eredeti német juhászkutyára emlé­keztetni.

Feje elkeskenyedő, szép, fülállása igen nemes külsejűvé teszi. Az arcorri rész és a kopo­nyai rész egyenlő hosszúságú. Felülről feje ék alakú, homloka boltozatos, középen mérsékelt barázdával. A fejtető enyhe hajlással megy át az orrhátba. Állkapcsa erős, az ajkak jól zártak. Az alsó ajak is látszik, ami az erős állkapocs jele. Orrtükre és száj­széle fekete. Füle középhosszú, felálló, széles alapból kiinduló, felfelé hegyesedő, elég magasan tűzött és kis fokban előre áll. Szeme középnagy, mandula formájú, sötét, elénk. Tekintete értelmes, okos, figyelmes, de idegenekkel szemben bizalmatlan. Nyaka közepesen hosszú, erős, tetszetős szöget alkot a törzzsel. Mellkasa mély, de nem túl széles, kívánatos, hogy a könyökön alul érjen. Hasa enyhén felhúzódott, háta egyenes, jól izmolt. Farka hosszú, elég magasan tűzött, dús szőrrel borított, csánkon alul ér, alsó harmadában enyhe ívű. Lapockája dőlt fekvésű, jól izmolt. Az alkar egyenes, szikár, az ágyék jó kötésű, a far hátrafelé enyhén lejt. A comb széles, erősen izmolt, az álcomb közepes hosszúságú, a csőnk erős. Mancsa jól zárt, középnagy, körme sötét. Hátulsó lábán gyakran előfordul az ún. farkasköröm, melyet el kell távolítani.

Szőrzete félhosszú, testhez simuló, elég dús aljszőrzettel. Előfordul a hosszúszőrű, és úgynevezett ónémet juhász, amely fokozottabb gondozást igényel, emiatt szolgálati célokra nem annyira alkalmas. Színe igen változatos. A leggyakoribb az úgynevezett ordas, világos, fakó, sárga vagy barna, fekete hát, sötét arcorr, vörösesbarna, rozsda­urna, ritkábban tiszta fekete, esetenként tiszta fehér. A mellkason és a lábvégeken ;főforduló fehér folt nemkívánatos, éppígy az egész világos fej és végtag, valamint a tiszta fehér, amely a pigment csökkenésére vall és a szervezet gyenge ellenállóképességé­nek jele.

Kedves, okos, figyelmes és hűséges eb, idegenekkel szemben bizalmatlan. Régen nyájőrzőként használták, ma őrző-védőként, hegyi mentőként, vakvezetőként és kábítószer keresésre tartják.