Kopók: Eredetük még ma is titokzatos. Megbízható adatok csak a XVI. századból maradtak fenn róla. Ekkor már négy variánsnak a létezéséről lehet adatokat találni, melyeket a színük szerint, fehér, fakó, szürke és fekete színűre különítettek el.
A kopók természetes ösztönüknek engedelmeskedve nyomon követik, és élénk ugatás­sal üldözik (hajtják) a vadat. Kiváló, gyors a reflexük, melynek segítségével futásuk las­sítása nélkül képesek elkülöníteni az egyik szagot a másiktól, ennek alapján irányukat megváltoztatják és számtalan út és nyom között a jót megtalálják, a még látszólag össze­kuszált nyomok között is. Az eredetileg nyilvántartott négy fajta ma már majdnem teljesen eltűnt.
A vizslától főleg a vadászati módszerben különbözik. A vizsla többnyire hang nélkül, állva jelzi a vadat, inkább egyesével használják, és jól apportíroz. A kopó csaholva üldözi a vadat, a végkimerülésig. Falkában, nagyobb csoportokban használják a vadászatok­nál. Régebben nagyobb jelentőségük volt, a mai belterjes gazdálkodás egyre jobban háttérbe szorítja szerepüket.

Agarak: Azt mondják, az agár eredete az idők éjszakájában vész el. Az bizonyos, hogy i.e. 2000 évvel az agárkutyát már ábrázolták egyiptomi emlékműveken és a hieroglifákon. Felemelt farokkal a győzelmet és a bátorságot jelképezte, leeresztett farokkal a vereséget vagy a félelmet. De más, időszámítás előtti időkből származó rajzokon, művészeti alkotásokon ábrázolt kutyákban is ráismerhetünk az agárra. Egyesek azt állítják, hogy a legősibb vadászkutya.
Később a római idők feljegyzéseiben is megtalálható, többek között Ovidius is szól róla írásaiban.
Eredete talán éppen azért homályos és titokzatos, mert időszámításunk előttre nyúlik vissza. Az ezzel kapcsolatos vélemények megoszlanak, de a származási hely tekintetében is. Csak a XVI. századtól kezdődően lehet biztosabb adatokat találni. Ebben az időben már beszélnek nagy agárról, mely a leírások szerint hatalmas, robusztus, Bretagne-ból, Skóciából vagy Tatárországból származó állat volt, ahol szarvasra, farkasra vadásztak vele; kedvtelésből tartott agárról, amelytől a Whippet is származik és a közepes ter­metű agárról, melyet nyúl- és rókavadászatra használtak. Az akkori feljegyzések szerint némely vidéken nagy károkat okozott, s már akkor szigorúan szabályozták az aga­rakkal való vadászatot. Franciaországban ma is tilos agarakkal nyúlra vadászni, kivéve, ha a vadászat zárt területen folyik.
A középkorban az agár „divatja" csak fokozódott. A királyok és az uralkodók mellett mindig meg lehetett találni a szürke agarat.
Régi feljegyzések beszélnek - így például D'Annunzio - a skót agárról, mely a ma­gas hegyek szülötte, durva és sűrű szőrű, ír agárról, mely vöröses és hatalmas, és a farkasok ellen vadásznak vele, orosz agárról (tatár agár), mely sárga és fekete foltos, s éjszaka az ázsiai sztyeppéken a sátrakat védelmezi a hiénáktól és a leopárdoktól. Szólnak perzsa agárról, mely világos színű, hegyes fülein hosszú selymes szőr, kecsesebb, mint az antilop, melyet megöl. Említik a spanyol agarat, a Galgót, melyet mór telepesek hoztak magukkal, arab agárról, melynek a neve Sloughi.
Sokan úgy vélik, hogy az agár buta állat, s ezen állításukat számtalan példával kívánják igazolni. Például, hogy a szalmával kitömött nyulat üldözőbe veszi, hogy természete nemtörődöm, viselkedése fölényes és magatartása lenéző. Nem lenne igazságos, ha nem vennénk védelmünkbe. Az igazság ugyanis az, hogy minden kutyafajtánál akad intelli­gens, közepesen okos és buta példány. Az agár természeténél fogva a futásra idomult, mely szervezetétől hatalmas erőfeszítést kíván, így hosszú idő kell, hogy a futás után visszanyerje erejét, vagy inkább kímélje idegerejét. Ez bizonyítja, illetve magyarázza meg nemtörődömségét. A természet gyorsóságra alkotta az agarat, s megadta számára a gyorsaság önmagáért való szeretetét és nála csak ez számít. Ha kiengedik házából, futóversenyt rendez társaival anélkül, hogy erre bárki biztatná. Nem felel meg a való­ságnak az az állítás, hogy buta lenne, sőt sok közöttük az intelligens és bizonyos példá­nyok különösen bővelkednek ezen tulajdonságban.
Az agarak nem könnyen barátkoznak, akkor is csak azokkal, akikről érzik, hogy szere­tik. Ilyenkor éppen olyan kedvesek, mint a leggyengédebb spanielek.
Van hosszú- és rövidszőrű agár. Jellemző ősi tulajdonságukat és küllemüket megőrizték évszázadokon át, mind a mai napig.